Installáció

Távműködtetés EExd tokozatban

 

Feladat:        Magyarországi gyár területén lévő, robbanásveszélyes térben elhelyezett motorok és beavatkozóelemek vezérlése és védelme, a technológa mellett elhelyezett mágneskapcsolókkal. A komplett technológia robbanásveszélyes, ezért a vezérlőegységnek is ennek megfelelő védelemmel kell rendelkeznie. Alternatív megoldás lett volna, hogy az vezérlőegységet zónán kívül helyezzük, azonban ez túlságosan sok kábelezést igényelt volna, és így nagyon messzire került volna a technológiától.

 

Megoldás:     A STAHL 8225 típusú EEx d és EEx e védelmi módú kombinált tokozat alkalmazása. A normál készülékek (mágneskapcsoló, segédérintkezők és olvadóbiztosítók) az EExd tokozatba kerültek, míg a csatlakozó rész az EEx e tokozatban került kialakításra. A két tokozat közötti vezetékezés átvezetőkkel lett megoldva. Így a kivitelezőnek, csak a fokozott biztonságú részbe kell bekötni a kábeleket. A gyártó a rendeléskor megadott huzalozási rajz alapján elkészítette a nyomásálló tokozatban lévő készülékek bekötését és azok kivezetését a fokozott biztonságú tokban lévő sorkapcsokba. A mágneskapcsoló segédérintkezőjével a biztonságos övezetben lévő vezérlésnek adnak állapotjelzést.

 Kép 003    Kép 005

 

STAHL vezérlőegység - fűtőkörök védelme Ex-es térben

 

Feladat:        Magyarországi gyár területén lévő technológiai csövek önszabályzós fűtőkábellel kerülnek fagymentesítésre és hőntartásra. A  komplett technológia robbanásveszélyes, ezért a fűtőkörök védelmét ellátó vezérlőegységnek is robbanásbiztos kivitelűnek kell lennie. Alternatív megoldás lett volna, hogy az vezérlőegységet zónán kívül helyezzük, azonban ez túlságosan sok kábelezést igényelt volna, és így nagyon messzire került volna a védelem a fűtőköröktől.

 

Megoldás:     A STAHL 8146/5000 típusú EEx ed védelmú módú FI relés kismegszakítókkal szerelt vezérlőegység. A FI relék fölött felhajtható ablak van, így a tokozat szétszerelése nélkül látható a FI relék állapota és az ablak felhajtása után azok működtethetőek, anélkül hogy feszültségmentesíteni kellene az egész vezérlőegységet. A FI relék hibejelző kontaktussal vannak ellátva, amelyek sorba lettek kötve, és a biztonságos övezetben lévő vezérőteremben adnak állapotjelzést. Amikor egy adott fűtőkör védelme megszólal, akkor a karbantartók pontos információt kapnak, hogy melyik vezérlőegységnél kell megkezdeni a hibaelhárítást. A terepen dolgozó kollaga a tokozatnál a betekintő ablakon keresztül azonnal információt kap, hogy melyik fűtőkör védelme szólalt meg.

 fűtéselosztó

STAHL nyomásálló tokozat túlfeszvédelemmel

 

Feladat:        Magyarországi olajipari gyár területén lévő technológia 24VDC tápfeszültséggel történő megtáplálása és annak túláram- és túlfeszültségvédelme. A  komplett technológia robbanásveszélyes, és nagykiterjedésű. A 24VDC-s tápfeszültség bevezetése biztonságos környezetből a nagy távolságok miatt körülményes lett volna. A tápellátást a technológia közelében kellett megoldani, s emiatt robbanásbiztos kivitelűnek kellett lennie. Túlfeszültségvédelmi szempontok se tették lehetővé, hogy messzire kerüljön a technológiától a tokozat.

 

Megoldás:     A CUBEx típusú EEx d védelmú módú tokozatba szerelt nem robbanásbiztos kialakítású alkatrészek. A tokozat Zóna 1, IIB környezetbe helyezhető.

Robbanásbiztos kialakítású alkatrészekből túl drága s részben lehetetlen lett volna a megvalósítás. Mindenképpen nyomásálló vagy túlnyomásos tokozatot kellet használni. Ilyen kevés alkatrésznél a túlnyomásos rendszer hátrányai elnyomják az előnyeit a nyomásálló tokozattal szemben.

Az ajtóra egy főkapcsoló lett szerelve, ami a tápegység betáplálását tudja megszakítani, ezzel a főkapcsoló szerepét adja. A kismegszakítók a túláram- és rövidzárlat-védelemért felelősek. A túlfeszültség védelem a technológia betáplálását védi B és C fokozattal.

 20070919-DSC00007     20070919-DSC00010

Hírlevél

Szeretnék hírlevelet kapni a STAHL Magyarország Kft.-től és elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban található adatkezelési irányelveket.

Feliratkozás

Híreink

Minden hír

Stahl Magyarország Kft.